MÉDA: A HAL(ÁL)RÓL, A FELTÁMASZTÁSRÓL
A hal(ál) a testek altatásáról szól, amire azért van szükség, hogy a lelkek függetleníteni tudják magukat a formától, a sűrű anyagi rendszertől. Éberen, mondjuk úgy, hogy "testtudatban", ezt nem lehet megtenni, hiszen olyankor „béta” állapotban vagyunk. Arra koncentrálunk, hogy miképpen tartsuk életben a testünket, vagy: a lelkünket hogyan tartsuk (a) testben, aki egyébként sokszor elhagyja a formaiságot. Szerintem, joggal. Ugyanis, a léleknek szüksége van olyan állapotokra is, amikor nincs testben, vagy, nem mozgat fizikális formát. Eme aspektusnak (a léleknek) másféle tapasztalatokra is szert kell tennie. Nem mellesleg, fel kell töltődnie, hogy tovább tudja mozgatni a testet, hiszen, a fizikális létezés fenntartásához nagyon sok energiára van szükség. Olyan sokra, amit nem minden esetben tudunk lehívni. Szerintem, ezért indul be az öregedés, az amortizáció és a hanyatlás (akinél beindul).
Tehát, a szellemi aspektusnak „kint” is kell tartózkodnia, nem csak „bent”, a 3D-s sűrűségben. Ide kell venni a „bardót”, a köztes állapotot, ami, szerény véleményem szerint, egy magasabb frekvenciával rendelkező szféra, melyben több szektor is lehet. Nem olyan alacsonyrendű (minta), mint az anyagi szerkezet. S pontosan ezért tudnak ott feltöltődni a lelkek. Bár, nem biztos, hogy minden „testelhagyó” ide tér vissza. Eddig azt gondoltuk, hogy ez így van, de nekem léteznek erre nézve (is) másfajta gondolataim, megérzéseim. Szerintem ez attól függ, hogy milyen fejlett egy-egy lélek. Ha egy mesteri szintű lényről beszélünk, valószínű, hogy ő meg tudja ugrani az itteni létállapotokat, talán, még a „szamszárából” (ciklikusságból) is ki tud lépni, vagyis, rá már nem hat majd a visszaszületések sorozata. Az ilyen típusú lélek nem a „bardóba” kerül, a halált követően, ami egy „ál”, talmi állapot. Ugyanakkor, itt is egyfajta alvásról, altatásról beszélünk, azzal a különbséggel, hogy a tényleges hal(ál) után, nem az eredeti testünkben "ébredünk fel", hanem egy újban, ergo, csecsemőként. Hiába voltunk előtte pl. 88 évesek. Szerintem egy léleknek nagyon nehéz dolga lehet, ilyen szempontból. Főleg akkor, ha még „nemváltás” is történik közben – a különböző inkarnációk között.
Ha pl. az előző életünkben férfiak voltunk, most pedig nők, vagy fordítva. Velem is ez történt. Az emlékek azonban nem törlődnek. Igazából, semmi nem semmisül meg, kivéve a fizikális forma. Egy időre. Bár, ahogyan írtam, azt is vissza lehet vetíteni, fejlettségi szinttől függően. A feltámasztás erről szól. Vagyis arról, hogy a különböző lények miképpen tudják kivetíteni az előző formáikat. Azt is mondhatnám, hogy ez olyan, mint a bi-, vagy trilokáció. Ezért sem kellene olyan erős mértékben „jajveszékelni”, ha valaki úgymond „eltávozik”. Ami nem teljesen igaz, mert szerintem nagyon sokan nem távoznak sehová, és nem térnek „örök nyugalomra”. Nem tudom, honnan veszik ezeket a kijelentéseket, és miért ismételgetik? Miért van az, hogy az emberek jórésze egyáltalán nem akar tanulni ezen folyamatokról? Miért utasítják el a valós információt? Miért jó az, hogy tévhitben élnek? Ha mindenki tudná, hogy a lelkek tovább élnek, senki sem járna a „temetőbe”, mert ott – tulajdonképpen – már senki sincs. S az is lehet, hogy sosem volt. Mert a lelkek már réges-régen máshol tartózkodnak: vagy egy magasabb szintű dimenzióban, vagy visszaszülettek más testekbe, vagy megüdvözültek, vagy várakoznak a „bardóban”. Netán, a saját aurádban.......
- részlet MÉDA: Közvetítés a Mennyországból c. 60 oldalas tanulmányából.......