MÉDA: A TEREMTÉS ENERGETIKÁJA (MINT TÜKÖR)

Azt nehezen hisszük el, hogy a személyes energetikánkkal képesek vagyunk embert, vagy, bármilyen élőlényt teremteni. De azt igen, hogy fizikailag mindezt meg tudjuk tenni. Ez azért van, mert az első folyamatot nem látjuk közvetlenül, míg a másodikat, igen. Pedig a testi fogantatásról sem tudunk túl sok mindent. Azt tudjuk (nagyjából), hogyan kell genetikailag létrehozni egy másik embert (itt "gyermeknek" nevezik), mennyi a kihordási idő, s hogyan zajlik a közvetlen világrajövetel. Ha a szellemi energiánkkal is meg tudjuk valósítani mindezt, akkor elgondolkodhatunk azon, mire vagyunk képesek: még? Lehet, hogy minden, amit látunk, a saját elgondolásunk, ami anyagi formát ölt, csak azért, mert szükségünk van rá? S vajon, miért lepődünk meg azon, ha ott áll előttünk az a valaki, akiről évek óta álmodozunk? Nem lehet, hogy a képzeletünk, a pontos el-KÉP-zelésünk alakította, és vitte őt is anyagba (s mindez a tudatunkban létezik)? Nem lehet, hogy a személyes erőnk az, ami/aki megteremtette? Ha ismernénk az energetikai rendszerünket, s azt, hogyan válik, hogyan sűrűsödik valami három dimenzióba, evidens lenne számunkra, amiről most írok. Nem lenne kérdés, hogy minden és mindenki "közös teremtés". De mivel, csak azt hisszük el, amit próbálnak velünk megtanítani, itt-ott, és nem merünk gondolkodni, nem merünk nyitni egy szélesebb látókör felé, maradnak a régi hitrendszerek. Ha valamit elképzelünk, és megvalósul, hogyan lehetne véletlen? Miért a véletlennek szavazunk nagyobb bizalmat, mint Önmagunk teremtő erejének? Én még (a) véletlennel soha nem találkoztam, de azzal igen, ha valamit elterveztem, létrejött. Hiszi, nem hiszi, így van. Ha ez már sokszor beigazolódott, és leellenőriztük helyességét, valódiságát, akkor már nem azon kell gondolkodni, varázslat-e, vagy sem, hanem azon, hogyan válhatunk a teremtés mesterévé? Hogyan tudunk minél pontosabban másolni, minél szebb és értékesebb dolgokat létrehozni? Ha nincs hitünk, ha nincs bizodalmunk Önmagunk felé, ne kezdjük el, mert mindent illúzióként fogunk fel. Illúzió, nagyjából azt jelenti, nem hiszek a saját teremtő energetikámban. Nem hiszek magamnak. Nagy baj, mert így csak elszenvedő alanyai leszünk a saját életünknek, és nem tudjuk, mi miért történik velünk úgy, ahogyan. Ha megtanuljuk tudatosan irányítani a gondolatainkat, az érzéseinket, a saját képünkre formálhatjuk a létezésünket, és benne mindenkit. Hiszen, mindenki a mi tükrünk. Lemásolnak, szembesítenek. Tessék, nézd meg! Ilyen vagy. Ez vagy te. Én egy tükör vagyok, akiben jól megnézheted Önmagadat. Nincs másik, én Te vagyok. Azért jöttem, hogy megmutassalak! Hogy feltárjalak, s ez az érzés kölcsönös, azaz fordítva is igaz. Én is szembesülök a lényemmel, azokkal az elfojtott, felszín alatt bújócskázó létmorzsákkal, amikkel együtt élek, idestova majd' 40 éve.  

Most érezzük úgy, mindent mi hoztunk létre. Minden a mi elgondolásunk, "termékünk", teremtményünk. Így már sokkal könnyebb lesz rájönni, miért ilyen az életünk? Miért azok tartoznak hozzánk, akik? Miért oda "húzok", ahová? Nem az ellentétek, hanem az analógiák vonzzák egymást. Mindig arra rezonálunk, ami bennünk is megvan. Olyan emberekkel találkozunk, akik minket is mintáznak. Lehet, hogy egymást hoztuk létre, egymás fejlődése és tanítása érdekében. Közös döntés eredményei vagyunk. Együttes szellemi alkotás szüleményei. Én nem bánom,  s nem is tagadom, hiszen a "másom" pontosan olyan, mint én. Azért a részem. Mert analóg velem. Mert én is ugyanolyan vagyok. Ilyen szempontból a saját világunk is egy velünk, mindenkinek olyan az élete, amilyet "kitalált" magának. A képünkre van formálva benne - minden. Azaz, így teremtettük meg azt, ami körülvesz, ami bennünk létezik; helyek, épületek, sorsok, történések, szituációk, lények. Ha nem így lenne, "anyagba" sem került volna mindez. A Lélek sűrít, mi pedig éljük az elgondolásunkat - fizikailag, térben és időben.  

Próbáljuk meg ezentúl így szemlélni az életünket, s így nézni magunkra. "Én a saját teremtményem vagyok, és minden az, ami történik." Miért van szükségem "erre" és "arra"? Miért hoztam "ezt" és "azt" létre? Mire tanítanak? Ezeket a kérdéseket mindennap feltehetjük magunknak, hiszen, a vizsgálódás: örök folyamat. A válaszok bennünk rejlenek, helyettünk senki sem fogja megfejteni a titkot. Nem is kell. Nem is lenne szép. Szebb az Önvaló-camino. Fáradságos, fájdalmas, de hasznos. És ami hasznos, nemes. Igaz.

Tehát, akkor mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Szellem vagy anyag? Elgondolás vagy valódiság? S mi az igazi, ha nekem, például, a szellemi történések is azok? Nekem nem kell mindent anyagban is megfognom ahhoz, hogy érezzem, LÁSSAM, TUDJAM! És még nagyon sok embernek nem kell anyagi bizonyíték, sem aláírás. Ezek nélkül is ismerjük a Létezés törvényszerűségeit, sőt, jobban átlátjuk mélységeit, mert ezek olyan berkek, amelyek az eredeti MINTÁT tartalmazzák. Mátrix lenne a Világegyetem? Ha nincs minta, ha nincs alap, hogyan jöhetett volna létre? Ha nincs mihez viszonyítsunk, ha nincs mire építkeznünk? Ha házat tervezünk, annak is van alaprajza. Ha filmet forgatunk, kell egy forgatókönyv. (Jó, ha több van!) - mondjuk legyen egy irodalmi és legyen egy technikai. Lényeg, hogy a szemünk előtt van egy TERV, ami alapján létrehozzuk a művünket. S kell, hogy bennünk is legyen el-kép-zelés, különben mit mondunk a dolgozóknak? Milyen magasra húzzák fel a falat, milyen beállítást használjon az operatőr? Ha a TEREMTŐ sincs tisztában azzal, mit szeretne "testbe lehelni", mit szeretne látni, megfogni, érezni, nagy baj van. Akkor nincs ÉLET, nincs létezés. A TEREMTŐNEK pontosan látnia kell, milyen lesz a teremtménye (aki a szellemében-lelkében és szívében már most is létezik). Ezért ismerős a másik lénye, s arca. Hiszen, bennünk vált valóra. Mi képeztük le, mi gondoltuk így. A saját teremtményünknél nincs szebb. Jó, ha mindenki megtalálja azt, aki az övé. Aki a saját vágya. Ennél szebb ajándék nincs. Látni Őt mozogni, élni, szeretni, akit megálmodtunk, egyszer. A személyes energiánk erre is jó. És sok minden másra. Csodás dolgokat hozhatunk létre - általa. 

méda rb., 2017