MÉDA: NEM CSAK SZÁRAZ SÜTI VAN

Túl régóta “nyammogunk”. Ahelyett, hogy harapnánk. Egy jó nagyot. IGAZIT......

Ma ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a kakaós csiga már nem kakaós, a buktában pedig úgy kell keresni a lekvárt, ahogyan a nagyszüleink mondták egykor: "motorbiciklivel". Ha összehasonlítanánk a mai péksüteményeket a ‘80-as évekbeli társaikkal, sírva fakadnánk, hiszen akkor még: kerekek voltak, egészek, töltöttek, édesek, finomak. Ahogyan mi is. Ma “szárazak” vagyunk. És felek. Nincs bennü(n)k SZERETET. Mert mindegyik által azt érzem, csak a profit számít, csak (az) önös érdek a lényeg. Elhisszük, hogy nekünk csupán "SZÁRAZ" és "ÜRES" jut, ahogyan az életből. Pedig van választási lehetőség. Ehetnénk olyat is, amiből kifolyik a lekvár, vagy annyira tele van csokival, hogy szinte émelyítő. Miért nem hisszük el, hogy LEHET JÓ?! Miért állunk be a sorba, vagy, miért abba a sorba állunk, ahol ehetetlen termékeket árulnak?! Volt szerencsém egy hetet Svájcban tölteni. A barátaim figyelmét élvezhettem. Ahogyan leszáll (kiszáll) az ember a repülőgépből, érzi, “mennyországba” érkezik (ahhoz képest, ami itt van). Vendégségben voltam. Mindennap reggelivel vártak; ottani termékekből terítettek asztalt. Napközben a közeli városokban ebédeltünk, este grilleztünk, vagy a helyi éttermekben foglaltunk asztalt. Szinte csodaként éltem meg mindezt (pedig anno sokat jártunk külföldön), mégis úgy éreztem, "Ég és Föld" különbség él eme két állam között. Na, igen. A magyarokkal mindent meg lehet etetni. Mondják is, mi vagyunk "a lerakóhely”, ahová már csak azokat az árukat hozzák, amelyek “kicsit sárgábbak, kicsit savanyúbbak”........Elégedjünk meg velük. Elégedjünk meg ennyivel. De mi nem így szeretnénk élni! Mi “enni” szeretnénk.......úgy, ahogyan illik. Ahogyan, régen. Szerintem, azért van annyi ételallergiás, mert az ételek “allergiásak”, nem mi. Furcsa, hogy mindenkinek ennyire “gyenge” az immunrendszere........vagy a szervezete. Nem ezzel van baj. Sokkal inkább azzal, hogy nincs EGÉSZ-ség. A SZÍVEKBEN. A LELKEKBEN. Ridegen és némán állunk egymás mellett, vagy, nem is állunk, messziről szemlélünk. Közel menni nem merünk. Ezért fogyasztunk íztelen vacakokat. Ezért élünk annyira “ízetlenül”. Vagy csak a sósat ismerjük. Meg a keserűt. Én a “figyelembe is cukrot teszek", hogy megédesítsem a napokat. Képletesen. De hol van ma figyelem, ami mások felé irányul?! A tömegtermelés nem ezt a célt szolgálja. Nem az EMBERT. Nem a HUMÁNUMOT. Pedig ezt kellene megtanulnunk. Gyakorolnunk. Újra. Hiszen elfelejtettük. Túl régóta “nyammogunk”. Ahelyett, hogy harapnánk. Egy jó nagyot. IGAZIT.

méda rb., 

2017.09.05