MÉDA: MÁR NEM KÜZDÖK AZ ÖSSZEFOGÁSÉRT (újabb riport)

Székely Dóra (Annamária), a Mentális Egészség-Védelem Csoport (Mental Health Bp.) koordinátora

MÉDA rb., alapító-főszerkesztő, előadó - Damai (békés) Magazin és Program - 2009 óta

* megjelenik: Univerzum Könyvtára, Üzenetek az Égiektől, Szólalj fel a Világért, Alkimista, Éden, Namasté - Budapest, Angyali imák és kéztartások, Tudatos Életépítés, MAG72, 3K, MAG - égi gyógyítói középpont, Felemelkedők, Gyógyítás, Egészség-kör, Ébredezők, EZO-tér, Ezotéria, Önismeret - kurzusok, konzultációk, Damai (békés) Magazin, MÉDA c. oldalakon / csoportokban......

Dóra: Ha jól tudom, annak idején nagyon közösség-centrikus voltál.

MÉDA: Igen.

Dóra: Már nem?

MÉDA: Nem igazán. 

Dóra: Mi az oka?

MÉDA: Ezerféle okot tudnék felsorolni. Főként azt, hogy totálisan megváltozott a mai társadalom összetétele. Az emberek viselkedésére gondolok. Szerintem nagyon rossz irányba haladt minden. Elértünk egy olyan állapotot, hogy szinte "szégyen" ezen a bolygón megfogalmazódni. Én sokszor (vagy egyre inkább) szégyellem magam, hogy ilyen gonosz, rosszindulatú, hamis lények között kell élnem - tisztelet a kivételnek. Olyan helyzetek fogalmazódnak meg, amelyekre lehet, hogy sosem volt példa. Sokáig harcoltam az összefogásért, a szeretetért, az egymásra figyelésért, a jótékonyságért, az együttességért. Talán, még néhány évvel ezelőtt is. De mára sok mindenről lemondtam. Elkönyveltem, hogy az embernek egyedül, önállóan kell működnie ahhoz, hogy életben maradjon; hogy a többiek ne "csináljanak ki". Szerintem ennyi negatív erő még sosem volt a Földön. S ilyen nagymértékű érdektelenség sem. KÖZÖNY. Irigység, féltékenység, butaság, cinizmus, gőg, fölény, sárba tiprás. Aki ma talpon marad, annak Nobel-díj jár. Nem érzem, hogy haszna van annak, hogy az ember a nagybetűs közösségért küzd. Ma már nincsenek közösségek. KÖZÖS-ÉG-EK. Ma önzőség van. EGO. Egy embert csak addig érdekel a másik, amíg hasznot húz belőle. Tovább nem. Már nem a '80-as években élünk. Sajnos. Összehasonlíthatatlan eme kétféle éra. 

Dóra: Milyen megoldást látsz?

MÉDA: Ki kell költözni az erdőbe, s állatokkal / növényekkel élni. Távol a "civilizációtól". Amit én már nem neveznék annak. A napsütésben olykor több szeretetet és jóságot érzek, mint a mai "kétlábúakban". Reménytelen vállalkozás a "kooperáció". Maximum, a naivabb lények számára, akik még nem tapasztaltak annyi mindent. Már egy boltba sem lehet úgy elmenni, hogy az eladó ne kössön beléd, ne személyeskedjen (pedig még a nevedet sem tudja), hogy valahol, valaki ne rúgjon bele a másikba, vagy ne átkozzanak el - akár látatlanul. A mai összetétel, ami itt megfogalmazódik: siralmas. Szerintem ennek már Isten sem örül. Sőt. 

Dóra: Ezért van ennyi katasztrófa - szerinted?

MÉDA: Ezért. Valahol minden visszavág, visszaüt. De erről már évezredekkel korábban is írtak. Arról, hogy az ember, mint olyan, mennyire romlottá válik. (Tisztelet a kivételnek - nem győzöm hangsúlyozni.) Sokak számára csak a fogyasztás és a birtoklás határozza meg a létüket. Semmi más. Nem mellesleg, egyre nehezebb a megélhetés. 1 kiló kenyér és 2 liter tej: 2 ezer forint. Hangsúlyozom, KETTŐEZER. És sokan ezt is csak tűrik. Semmit sem tesznek. Ha 5 ezer lesz egy kiló kenyér, majd azt is megveszik, zokszó nélkül. Vannak olyan előadásaim, amelyek arról szólnak, mivé vált a világ, s milyen megoldások / jóslatok léteznek. Nem tudom, hányan követik ezeket? Azon is gondolkodtam, vajon, mit szólnak hozzánk a Nagy Univerzumban? Vagy pl. Isten? Sokszor érzem a fájdalmát. Szerintem neki sem tetszik az, ami itt van. Nem ilyen világot képzelt el. (.....) Ma olvastam, hogy állítólag már 6 "civilizációnyi" embert "söpörtek le" a Föld színéről, a rosszaság és gonoszság miatt. Mi vagyunk a 7. faj. Lehet, hogy ránk is ez vár. A különböző szent iratok és a napi kinyilatkoztatások szerint: igen. Nem sokan maradnak (itt). Csak azok, akik képesek lesznek az új, isteni rendben élni, és annak megfelelni. Erről is beszélek az önálló felvételeim által. Érdemes követni, mert aktuálisak.

Dóra: Mivel nyugtatod magad?

MÉDA: Zenével, csenddel, alkotással és Horváth Teri lényével, gondolataival. Vagy a korábbi szín- és filmművészek alkotásaival, egyáltalán, azzal a közeggel, ami régen megfogalmazódott. Aminek, valamilyen szempontból, én is részese voltam. Ebből az időszakból táplálkozom. A maiból nem lehet. Nincs mit felvenni. Esetleg a természet még érintetlen területei által. Már a művészek sem olyanok, mint egykor. Nem nagyon tudok olyan embert mondani, akivel szívesen leülnék beszélgetni, vagy akinek elmennék egy-egy előadására. Szinte mindenki eladta magát. A legtöbben "celebbé" váltak. Önmutogatókká. De én akkor sem alkuszom. Nem állok sorba. Nem ny@lok senkinek, csak azért, hogy bárhová bekerüljek. Nem "lefetyelek", nem adom el magam, sem ezt a vállalást. (.....) Lehet, hogy már sosem fogok megjelenni sehol, személyesen. Egyre inkább ezt érzem. Horváth Teri 50 éves kora után vonult ki a közéletből. Lehet, hogy én is addigra jutok el oda. Persze, az alkotást nem szeretném abbahagyni. Amíg értelmét látom, csinálom. Jó kérdés, hogy meddig? Szerintem a művészek nagyon nehezen bírják az itteni kiképzést, mert ők sokkal érzékenyebbek, kifinomultabbak. Ha náluk / nálunk elszakad a cérna, akkor szerintem az végleges. Bár lehet, hogy csak ebben az országban van ilyen elidegenedés és közöny? Ezen is gondolkodtam. Annak idején mindig jobban éreztem magam külföldön. Felszabadultabb voltam. Talán, ez a megoldás addig, amíg az ember nem költözhet át egy másik bolygóra, vagy a Szellemi Létformába, Isten mellé. :) Én igyekszem......