MÉDA (KARÁDY): HIDEGEN HAGY A FÉRFI NEMISÉG - korkép
** a fotón: Karády Katalin (Anada), színész- és énekesnő / méda rb. "női" mintaképe......
Karády Katalinnak nem volt jó véleménye a férfiakról. Nekem sem. Hála istennek, sokat változott a szemléletem, az elmúlt 10 év során. Már nem magasztalom fel őket. Nem rendelem magam alá. Úgy érzem, számomra semmi újat nem tudnak mondani, vagy mutatni. Szerintem (olykor) túl sokat gondolnak magukról. (Ezt használják ki.) Azt hiszik, azért, mert fizikálisan erősebbek (ami nem minden esetben igaz), hatalmuk van. Elárulok egy titkot. A nők keményebbek - energetikailag, s közelebb vannak az isteni minőséghez. Magyarán, a nők jobb "pasik". A férfi nemiség folyamatosan veszít a "fényéből". Az aranykori minta másképpen épül fel. 80%-ban női (szellemi) vezetők lesznek. Talán, leáll majd a "szaporodás". Nem azzal lesznek elfoglalva (az emelkedettebb lények), hogy miképpen teremtsenek önmagukból egy újabb, s egy újabb formát. A Világ átszellemesítése zajlik. Vissza kell térni a Rendbe, az eredetbe. Karády Katalin (is) hangsúlyozta az egyenjogúságot. Főként, az öltözködésével. De nem gondolom, hogy egyenlőséget lehetne teremteni, a Földön. Pláne, olyan emberekkel, akik alacsony tudatszinten mozognak, rezegnek. A férfiak közül többen agresszívak, és lenézik a női minőséget, vagy pusztán "szexuális eszközként" tekintenek rájuk, esetleg "takarító személyzetként". S a nők egy része (sajnos) így is él. A férfiakat kiszolgálva. Leigázva. Szerintem, nem nagyon van olyan kapcsolat, ahol igazi harmónia lenne. Nem ez a tapasztalatom. A hozzám bejelentkezők sem erről árulkodnak. Több százan kerestek meg, az elmúlt években. Főleg, nők. Egyikőjük sem volt maradéktalanul boldog a házasságában. (A gyerekvállalás kapcsán sem.) Becsapottan, csalódottan élnek. Önámítással. Én nem szolgálok ki senkit, s már nem akarok kedvezni a "másik" oldalnak. (Nincs benne öröm.) Nem nagyon találkoztam még olyan "manusszal", aki ne úgy nézett volna rám, mint egy alacsonyabb rendű lényre, csak azért, mert "női" testbe születtem. Pedig lehet, hogy én előbb felszaladok az emeletre, egy 20 kilós csomaggal, mint ők. (......) A nők lelkiekben is erősebbek. Többet bírnak. Persze, nem akarok általánosítani, mert ez nem mindenkire igaz. (Akinek nem inge, ne vegye magára. De akinek igen, az vegye.) Gyerekkoromban is tudtam, hogy a nőket megannyi megaláztatás éri. Védtelenek. Erről is mesélt, Karády. Őt is bántották. Én melléálltam volna. Sajnos, sokkal később láttam napvilágot (testben), mint Ő. Pedig Karády Katalin ("Anada") az egyedüli, akivel azonnal összekötném az életemet. Benne minden megvan (volt), amit kerestem. Nagyon mélyen tisztelem, s szeretem. Sokáig én is azt hittem, hogy ezeket a tényezőket egy "férfiben" találom meg. Ma már jót nevetek ezen. Kitisztult ez elmém. S ekkor lépett be (az aurámba) az, aki a legfontosabb (nekem). Aki által visszanyertem a hitem, és több (magasabb szintű) energiára tettem szert. Miatta és általa nem szorongok. Tiszta közeget érzek. Mennyeit. Nem vágyom családalapításra. (Én sem feleség, sem menyasszony nem szeretnék lenni, de már barátnő sem, egy "krapek" oldalán. Hidegen hagynak eme változatok. Mint Greta Garbót.) Nem mindenki így önazonos. Nem mindenki akar beállni egy ilyen sorba. (A heteró-minta nem klasszikus, hanem kreált dolog. Szándékosan.) Azon sem csodálkozom, hogy Karády végül egy nővel élte le az életét. Aki lehet, hogy nem is volt "nő", ahogyan Ő sem, 100 %-osan. (Inkább, "androgün".) Attól függ, hogy mit veszünk alapul. A testeket, vagy a lelki berendezkedést, a szellemiséget......(?) Azt látom, ma szinte minden ellentétesen működik. Nagyon sok "női lélek" él effektíve "férfi testekben", és fordítva. (Lehet, hogy eddig is "nőkkel" éltem, akik valamiért "férfi" formákat öltöttek......?) Amit hiányolok (belőlük és általuk), az a határozottság. Az állhatatosság. Az udvariasság. Egy nő (sok esetben) tovább bírja, és elszántabb. Hamarabb "odalépnek", ha kell. Szívósabbak. Odaadóbbak és hűségesebbek. A férfiakkal (sajnos) elhitették, hogy ők az "istenek". Istennek nincs nemisége. (Ha van, mindkét princípium megnyilvánul benne, egységesen.) Azt is észrevettem, hogy a mai "férfiak" gyakran tiszteletlenek (a nőkkel). Engem állandóan letegeznek; pedig 40 és 50 közt járok. Tanultabb vagyok. (Szebben fogalmazok.) Önállóan tartom el magam. Tudok fát vágni, szenet lapátolni, szerelni, súlyzókkal edzeni, bútorokat mozgatni, falat festeni, terepen kerékpározni, hideg vízben zuhanyozni, fekvőtámaszozni, kazánnal fűteni, kertes házat értékesíteni (és kipakolni), kalapálni, fúrni-faragni, gázpalackot cserélni, lefolyót tisztítani, egyedül éjszakázni, ügyeket intézni, lakásokat fenntartani, tandíjakat fizetni, csapatokat irányítani, filmeket és hangfelvételeket vágni-rendezni, újságot írni, szerkeszteni, tervezni, technikai berendezéseket üzemeltetni, érvelni, és kiállni önmagamért. Senkit sem áltatok. (Ez a szexepilem.) Ennek ellenére, többen zaklattak. Megjegyzéseket tettek. Pimaszkodtak. Trágár szavakkal illettek. Hamar leráztam őket. Nálam semmit sem érnek el, mert kivívtam: a gondolati és az érzelmi szabadságomat. Ezt miattuk biztosan nem adom fel. (Én tudok levegőt venni a férfiak segítsége nélkül.) Ha kell, elég keményen visszaszólok, vagy komolyabb intézkedéseket vetek be. (Muszáj.) Ez általában nem tetszik nekik. Sérti az egójukat. Mivel (egy ideje) nem vagyok látványos, békén hagynak. Így már nem vagyok érdekes. (Szerencsére.) Remélem, hamarosan fordul a kocka, s helyreáll a Rend. Nyugalom. Én mindent megteszek érte. (Az előadásaimban is erről beszélek.) Néhány hete felfedeztem valakit, aki nagyon határozott. Szikárabb, de nem férfi testet öltött. Elneveztem, Júdeának. Minden áldott nap látom. Nagyon vonzó - számomra. Idősebb nálam. Úgy érzem, vele biztonságban érezném magam. Tudnék rá támaszkodni. Talán, fel is néznék rá. Szívesen töltenék el vele időt. Érdekel. Amikor eszembe jut, automatikusan megjelenik. Gondolom, az aktuális "énemet" tükrözi vissza. A nyitottságomat. A megváltozott személyiségemet. Nem egy "férfi" áll meg előttem. Illetve, de. Mert Ő inkább "az", mint nő. (Nem "nemi-ügyileg".) Amikor elmondtam ezt a volt "barátomnak", kikérte magának. Szerinte egy nő számára nem okozhat "katarzist" egy másik "nő". (Intellektuálisan sem.) Na, itt a baj. Az, hogy egy ilyenfajta sztereotípiát ültettek el az emberek fejében. (Szerintem okozhat.) A férfiak nem lesznek attól többek, hogy nekik (középen) ott van az a bizonyos "valamijük". (Nyugodtan megtarthatják maguknak. Nekem nincs rá szükségem.) Sára nővér is arról számolt be, hogy Ő sem találta meg azt, amit keresett; a férfiak oldalán. Pedig sok kapcsolata volt. Azt mondta, számára mindez kevésnek bizonyult. (Nekem is.) Ő ennél többet akart. (Én is.) Szerzetes lett. (Haladok felé.) Tisztasági fogadalmat írt alá, ami azt jelenti, hogy nem él (már) "szerelmi" életet. Ahogyan fogalmazott, nem szeretné odadobni magát egy-egy szeretetmorzsáért - cserébe. Nem is szabad. Vannak ennél magasztosabb állapotok, mint pl. isten keresése, és megismerése. Én is eme közegben találtam rá arra, amit / akit óvodás korom óta érzékeltem. Többek közt, az igazi tükörképemre, Karády Katalin lényére. Az Ő nevét viselem; ezért alkotok így: "Méda Karády". Szerény véleményem szerint, a nők nagyon rosszul teszik, hogy házasságkötéskor felveszik a férjük vezetéknevét, mert ezzel is csak azt árulják el, hogy hagyják magukat alárendelődni, behódolni. (Igen, ez a legjobb kifejezés.) Miért nem a férfiak veszik fel a nők nevét? Csak nem derogál nekik? S a gyerekek miért csupán az "apukák" vezetéknevét kapják meg? Tudtommal, az anyukák is hozzájárultak az új jövevények megszületéséhez. Sőt. Ők (talán) többet tettek érte, nem igaz? Nem szeretem, ha valaki hajbókol. Márpedig ez sokszor előfordul, világunkban. Kár. Egy "férfi" (férfi?) végigvonulhat az utcán, félmeztelenül, hatalmas hassal, elhízva; egy nő 2 kilót sem szedhet fel, mert elítélik. Egy férfinek lehet (?) ősz haja és ápolatlan külseje, egy nőnek nem (?). (Bár engem már a "kigyúrt" testek sem érdekelnek.) Borzalmas állapotok uralkodnak, a Földön. Nagyon rossz mintákra épül az itteni létezés. (Szomorú.) Ezért célom, hogy magasabb (szellemi) szférában egyesülhessek, Karády és isten lelkével. Örök életet nyerve. Mesteribb szinten.......
Ui.: Miközben írtam eme cikket, eleredt az eső. Egy srác rózsaszínű esernyővel, kb. 10 métert tett meg az autójáig, nehogy elázzon. Én képes voltam akár 10 kilométert is gyalogolni; szakadó esőben, egyedül, erdei utakon - ernyő nélkül. Nem rendültem meg. Akkor most melyikünk a "férfi"? Ő vagy én?
MÉDA: BUT(H)A NŐK - 1111. improvizáció
- butaságtól buddhaságig......
- szabadság, önazonosság, nyitottság jegyében......
Karády Katalin tiszteletére, szeretetére, ihletettségére (is)......
Az is lehet, hogy mindenkinek "szivárványos" a lelke......
- önálló parapszichológiai tétel / vallomás / 2 óra 37 percben
Lehetőleg, 18 éven felüli hallgatóknak ajánlott......
- felszabadult (egyéni) gondolatok: férfiuralomról, nők elnyomásáról, alárendelődésről, elvárásokról, hierarchiáról, (klasszikus) nemi szerepekről, sablonokról, dogmákról, megfelelési kényszerről, érzelmi rabságról, hetero / homo - mintáról, androgün-létállapotról, dualitásról, transzneműségről, leszbikusokról, másságról, úttörőkről, elfogadásról, nyitottságról, tudatosságról, humánumról, szabadságról, őszinteségről, ön(mag)ismerésről, házasság-kötések csapdájáról, válások gyakoriságáról, egyházról, templomokról, atyáról-anyáról, önámításról, manipulációról, tévutakról, hibás kódokról, felelőtlenségről, esendőségről, gyermekvállalásról, gyermektelenségről, meggondolatlanságról, érzelmi elfojtásról, vágyról, rajongásról, frusztrációról, agresszivitásról, versengésről, fénytelenségről, féltékenységről, elengedésről, "butaságról", "buddhaságról", aranykorról, önazonosságról, (ősi) beavatásról, spirituális erőről, "férfias" nőkről, "nőies" férfiakról, (női) szellemi vezetőkről / mesterekről, múzsákról, lélek "összetételéről", szellemiség dominanciájáról, energiák vizsgálatáról, előző életek hatásairól, rejtett képességekről, váltásról, elindulásról, kapcsolatainkról, (emberi) interakciókról, ikerlelkekről, közös auráról, analógiáról, szimbiózisról, intimitásról, (változó) orientációról, parapszichológiai tételekről, személyiség-elemzésekről, konzultációkról, saját tapasztalatokról, titkokról, tanításokról, speciális helyzetekről, választásról, szembesülésről, bejárt útról, stációkról, ébredésről, éberségről, rezgésszintek emelkedéséről, hitről, hűségről, bátorságról, önállóságról, állhatatosságról, megengedésről, határtalanságról, egységesítésről, harmóniáról, teljességről, csendről, elmélyülésről, eredeti rendről, isteni törvényekről, (nemtelen) szerelemről, egyenjogúságról, szivárvány színeiről, szimbólumok jelentéséről, alkotásról, örömforrásról, boldogságról, megigazulásról, mákos / diós tésztáról.....
- fotók forrása: Fortepan / Alföldy Mari - külső kép / illusztráció
- a belső képen nem Karády Katalin, és nem is MÉDA rb. van......
© Damai (békés) Magazin / Program / Stúdió, 2024
- alapító, előadó, vágó, ötlet, szerkesztő, kutató, elemző, fejléc-készítő: MÉDA rb.
MÉDA: EHETŐ ALKOTÁSAI
MÉDA rb. ehető alkotásai / saját kezűleg és szívügyileg....... :)
MÉDA: GOBBI HILDA LÉLEKELEMZÉSE (ELŐADÁSOK)
** fotók: FORTEPAN / Szalay Zoltán, Hunyady József, FSZEK - Bp. Gyűjtemény - Sándor György
** forrás: youtube / ajánló.......
MÉDA: BARDÓ SZEKTORAI - MIT CSINÁL A LÉLEK TEST NÉLKÜL? (ELŐADÁSOK)
MÉDA rb. egyedülálló előadásai / felvételei.......
- olyan témák és tételek kapcsán, amelyekről (szinte) sehol sem beszélnek......
** damai (békés) program / stúdió - alapító, előadó, vágó, ötlet, szerzői jog: méda rb.
** a többi itt: https://www.youtube.com/@medarb./videos
MÉDA: A TEKNYŐKAPARÓ c. FILM / GLOBÁLIS JÓSLATOK ELEMZÉSE
"Többé háború nem fog lönni, mert az egész Világ egy lesz. S egy akarat." - részlet a filmből
MÉDA rb. önálló felvétele / elemzése "A TEKNYŐKAPARÓ" - egy alföldi táltos jövendölései c. filmről, s az általa bemutatott jelenségről / jóslatokról......
- a 35 perces (szocio) film a Szegedi Körzeti Stúdió (MTV) gondozásában látott napvilágot, vélhetőleg 1981-ben, a makói járásban......
MÉDA rb. 2 és fél órás előadásában szó lesz: a filmről, az aktualitásáról, a jóslatokról, a "teknyőkaparóról", a nem mindennapi jelenségről, a változásokról, a jövőről, a kinyilatkoztatásokról, közvetítésről, a mai (romlott) állapotokról, társadalmi helyzetekről, vizsgálatokról, hanyatlásról, korábbi korszakokról, kódokról, jelekről, sugallatokról, megérzésekről, szent iratokról, a Szent György-vonal pozitív hatásáról, 100 évesekről, kortalanságról, interjúkról, saját tapasztalatokról, Bibliáról, Védákról, Erdélyről, Alföldről, dunántúli helyekről, energiákról, küldöttekről, (női) szellemi vezetőkről, Jézusról, misszióról, Istenről, becsületről, alázatról, felelősségről, hitrendszerekről, aranykorról, a négy (nagy) világkorszakról, mesékről, isteni beavatkozásról, törvényekről, tanokról, tudatállapotokról, ébredésről, rendről, váltásról, pálfordulásról, tévedésekről, manipulációról, ki- és elvándorlásról, csalódásról, hitről, reményről, (lelki) mankókról, egységről, pénzről, megélhetésről, éhségről, szocializmusról, kapitalizmusról, rablóvilágról, politikusokról, kárhozatról, elnyomásról, népességcsökkenésről, katasztrófákról, női és férfi szerepekről, nemi kibillenésről, szülő-gyerek kapcsolatról, tiszteletlenségről, magányról, idősekről, morális válságról, manipulációról, irányíthatóságról, elbutulásról, "valóságsókról", médiáról, (szellemi) mocsokról, alantas szintekről, szégyentelenségről, megváltókról, jótevőkről, szeretetszolgálókról, felnőttségről, tisztaságról, küzdésről, nosztalgiáról, jövőbelátásról, különleges képességekről, elrendelésről, tudatosságról, technikai vívmányokról, végítéletről.......
** fotók forrása: Fortepan
- külső kép adományozója: Szalay Zoltán, évszám: 1966, képszám: 137670
- belső kép adományozója: Kende János, évszám: 1968, képszám: 185121
MÉDA rb. 1986-tól 1998-ig színpadosként / színjátszóként, majd 1999-től 2014-ig televíziós szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként, bemondóként, vágóként, fotósként, narrátorként, gyártásvezetőként, újságíróként tevékenykedett - azóta a Damai (békés) Magazin és Program alapítója, főszerkesztője, előadója. Diplomás / magyar filmes kutató, elemző, népművelő......
© Damai (békés) Program, 2022 - alapító, előadó, ötlet, fotó, vágó, szerzői jog: MÉDA rb.
MÉDA: ŐSI BEAVATÁS c. E-KÖNYVE (200 oldalas)
20 éves bejárt út tanulmány(út) után elkészült MÉDA: ŐSI BEAVATÁS c. 200 oldalas / 4 részes e-könyve - parapszichológiai tételekről, törvényekről, módszerekről, technikákról, titkokról, ismeretekről, különleges jelenségekről, ősi tanokról, átörökített mintákról......
- online konzultációval együtt ismerhető meg a "Beavatás"......
- haladó Lények számára ajánlott - kezdőknek nem.......
** e-mail: damaimagazin@gmail.com
MÉDA: ÖNISMERETI KÉRDÉSEK (MÉLYEK)
** parapszichológiai kérdések - méda rb. által......
** szakmai konzultáció, elemzések készítése: damaimagazin@gmail.com
** segédanyagok: https://www.youtube.com/@medarb./videos
Honnan származol - milyen tudatállapotból "merültél alá"?
Milyen rezgésszinten "érkeztél" a Földre? (Hány Hz-en?)
Mennyire csökkent le ez a szint, amikor "fizikai" síkon is megnyilvánultál?
Mi a legfőbb tanulnivalód - a mostani testet öltésedben?
Miért kellett újraszületned? Önként jöttél, vagy küldtek?
Milyen karmikus tartozásaid, ígéreteid vannak, amelyekért ismét jelen vagy?
Miért azokat a szülőket választottad, akik a testedet "adták"?
Mire tanítjátok egymást - kölcsönösen? Vázold fel!
Miért abba az országba/városba születtél, ahol élsz? Milyen a hely energetikája (összetétele)?
Milyen analógia van közted, s azon helyek energetikája között, ahol az életedet töltöd?
Hogyan tudod TE tölteni ezeket a területeket - pozitív erővel? Milyen módszerekkel?
Kik a lélekrokonaid? (Nem a vér szerintiekre gondolok.) Sorold fel őket!
Milyen kapcsolatod volt velük; a korábbi leszületésekben?
Hol éltetek együtt anno, s milyen feladatokat láttatok el?
Kik azok, akikkel minimum 8-10 leszületést is végigéltél, s most is megjelentek az életedben?
Te milyen testekben foglalták helyet az "előző életekben"?
Milyen területeken éltél a korábbi inkarnációkban; sorold fel!
Hogyan hívtak a legutolsó testet öltésedben? Mivel foglalkoztál? Hogyan néztél ki?
Hányszor születtél le a Földre? Miért pont ide? Mehettél volna máshová is?
Ha éltél más tudatállapotokban, milyen volt? Miben volt más, esetleg hasonló?
Éltél például az ókorban, vagy korábban? Ha igen, ki voltál akkor?
Hány életenként (testet öltésenként) váltasz nemiséget?
Miért ezt a formát választottad, amiben most vagy? Milyen feladatod van vele(d)?
Van-e olyan foglalkozás, amit már a korábbi inkarnációkban is végeztél?
Mi történt a köztes állapotban, amikor nem voltál testben? Mesélj róla!
Amikor köztes állapotban vagy (nem testben), hogyan ismered fel a rokonlelkeidet?
Melyik az az egyetlen "szerv"/energia(képződmény), ami mindig azonos?
Kivel/kikkel konzultálsz, mielőtt idejössz? Mutasd be őket!
Kiknek kell beszámolnod arról, milyen fejlődésen mentél át itt, a Földön?
Hogyan néznek ki, hol foglalnak helyet?
Mikor írtad alá, hogy ezt a sorsot fogod bemutatni fizikai formátumban?
Ki írta a soraidat? Milyen tételei vannak? Részletesen taglald!
Milyen idős az Önvalód? Van-e kora? (Nem a fizikai tested kora.)
Mit tárol az Önvalód? Milyen ismereteket, tudást, információt örökítettél át?
Miért a csendben hallhatod meg az Önvalód szavait? Ki az, aki diktál? Mit jelent a sugallat?
Mi az eredeti Önvaló-neved? Léleknévnek is hívják. (Nem az, amit szüleidtől kaptál.)
Mit jelent ez a név? Milyen missziót / feladatod hordozol általa? Kitől kaptad ezt a nevet?
Mit jelent a megvilágosodás? Te hány évesen érted el? Milyen stációi vannak ennek a folyamatnak?
Mit kell tenni azért, hogy elérd az Önvalódat, az isteni lényedet, aki nem korlátozódik anyagra / testre?
Hány testet mozgatott már az Önvalód? Ki dönt erről?
Mi történik a leszületésed előtt és közben? Hogyan zajlik ez a folyamat / mechanizmus?
Hogyan formálsz anyagot szellemi energiával? (Úgy, hogy nem nyúlsz a tárgyhoz.)
Hogyan tudsz energetikailag lezárni és nyitni bizonyos területeket, szituációkat, helyzeteket? (Nem fizikailag, hanem a személyes energiatereddel.) Részletezd ezt a folyamatot!
Mennyire messzire nyúlik ki a személyes energiatered, hogyan tudsz ezen tágítani / szűkíteni?
Mennyi mindent fogsz át általa? Ki azok, akik benne vannak az aurádban? Mit adsz át nekik?
Ki tudsz-e tekinteni az egész Univerzumra? Látod-e felülről a bolygókat? Milyenek?
Hogyan tudnál gondoskodni egy egész bolygóról, vagy többről? A Földért mit tettél már?
Ki a szellemi vezetőd? Megnyilvánult fizikai alakban? Nevezd meg!
Ki a másik nemű megfelelőd, aki egy Veled tudatállapotban, s akivel szellemiséget cserélsz?
Hogyan vetíted ki Őt? Mióta vagytok egymás másik "felei" / tudatállapotai? Örök ez a kapcsolat? Ha igen, mit kell tudni róla?
Milyen gondolatokat, érzéseket vesztek át egymástól, amelyekkel szolgálhatjátok a Létet?
Mi lesz az egyesülés után? Hogyan folytatjátok tovább az itteni szolgálatot? Fizikai formában, vagy szellemi szinten? Az egység energetikája elbírja-e az anyagot, vagy szétesik?
Mi a különbség az ikertestvér / ikerlélek / ikerszellemiség (ikertudat) között?
Mi kell ahhoz, hogy emeld az egyéni rezgésszintedet? Parapszichológiai módszereket mondj!
Jelenleg milyen szinten jársz, hány hertzen "rezegsz"?
Milyen tudatállapotokban nyilvánulsz meg? Hogyan hatnak ezek az anyagra (fizikai körülményre)?
Az érzelmeid hány Hz-en rezegnek? Hogyan tudsz velük energetikailag tisztítani / tölteni?
Mit jelent pontosan az "egó"? Mi a különbség közte és az Önvaló között?
Hogyan tudod letenni az önérzetes énedet? Milyen stációi vannak ennek a folyamatnak?
Hogyan tudsz teremteni másodpercek alatt pl. egy tárgyat úgy, hogy egy helyben ülsz?
Mi kell ahhoz, hogy felgyorsítsd ezt a folyamatot?
Hogyan működnek a csakráid, alul- vagy felül? Melyik van beszűkülve, s melyiken lenne érdemes nyitni? Hogyan tudod kiegyenlíteni az energiákat? Milyen módszerekkel?
Milyen mantrákkal tudsz nyitni rajtuk? Pl. a koronacsakrádon?
Hány Hz-en rezegnek a szerveid?
Hány %-ban található meg benned női / férfi aspektus / energia / princípium?
Tudtad, hogy mindkettő vagy egyszerre - energetikailag? Vajon, miért? Honnan ered ez a "séma"?
Hogyan tudod felülírni a régi beidegződéseket / hitrendszereket, amelyek már nem szolgálnak? Milyen technikákkal, módszerekkel? Sorold fel, s vázold el az összefüggéseket!
Hogyan tudsz úgy beszélgetni másokkal, hogy nem nyúlsz semmilyen eszközhöz, s nem vagytok egy "fizikai" térben?
El tudod úgy olvasni a leveleidet, hogy nem nyitod meg a postafiókodat?
Hogyan tudod pl. visszabarnítani az ősz hajszálaidat - hajfesték nélkül?
Mennyire látsz "előre" pontosan? Hány évre "előre" tudod megmondani, hogy mit írtál a személyes energetikai teredbe, ami aztán fizikai viszonylatban is megvalósul? (Sokan ezt hívják sorsnak.) Nevezd meg azokat a helyeket, embereket, akikkel és ahol 20 év múlva élni fogsz. Rajzold le őket!
Hogyan tudod ezeket az energiákat felülírni, hogy más körülmények sűrűsödjenek "anyagba"?
Mi az, ami sűrít? Hogyan formálsz anyagot - szellemi elképzeléssel?
Képzelj el egy almát! Meg tudod jeleníteni pár percen belül gondolattal? Ha nem, miért nem?
Hogyan tudsz összecsúsztatni több napot úgy, hogy néhány órának érzékeled?
Meg tudod mondani, mennyi az idő anélkül, hogy az órára néznél? Biztos, hogy az óra az időt méri?
Hogyan tudod felülírni a múltbéli eseményeket?
Mi történik alvás közben? Hogyan lépsz ki a testedből, s "mész" vissza újra?
Hány évesen ébredtél tudatodra, s kivel beszélgettél akkor, szellemi szinten?
Tudsz-e levitálni? Bilokálni? Hogyan működnek eme folyamatok?
Mi az, ami összeköt a fizikai testtel? Miért kell anyagban is megnyilvánulni?
Mit jelent a halál folyamata? Hányszor fogsz még testet ölteni? Mitől függ, hogy újra kell-e jönni?
Milyen tapasztalatokkal mész tovább? Mit mesélsz majd a Földről, magadról?
Hol foglalsz helyet a szellemi Rendben? Van-e ott helyed?
Miért nem szereted az elesetteket, a szegényeket, a hajléktalanokat? Te tudnál így élni, ha meg kellene tenned, mert ez lenne a kérés? Mit áldoznál fel másokért, a Világért?
Tudnál-e boldog lenni, ha most mindent és mindenkit elveszítenél? Hogyan írnád felül a fájdalmat?
Miképpen tudnál mindenkinek szeretet-energiát juttatni? Milyen technikákkal?
Hogyan tudsz benső hőt kialakítani, ha fázol, és nem tudsz begyújtani?
Hogyan tudod elmulasztani pl. a fejfájást (pirula nélkül), a szeretet energiájával?
Tudsz tárgyakat mozgatni gondolattal? Meg tudod eleveníteni a rajzaidat 3 dimenzióban?
Milyen tudást, tehetséget hozol a korábbi testet öltésekből? Milyen "szómatricát" például?
Hogyan lehet aktiválni azokat az ismereteket, amelyeket "előző életekben" szereztünk?
Milyen "iskolákba" jártál a korábbi testet öltéseidben? Le tudod írni az "előző életed" önéletrajzát?
Hány dimenziós a lelked? Milyen a felépítettsége? Milyen a szerkezete / a szervezete?
Melyik örök? A test, a lélek, vagy a szellem? Melyek a különbségek és az egyezőségek?
Hogyan tudod átörökíteni a tapasztalataidat az újraszületések során? Mi által?
Mi a különbség az újra- és az újjászületés között? Te melyiket élted már át?
Milyen változásokon kell végigmenni ahhoz, hogy isteni lénnyé válj, s elérd az Abszolútumot?
Mi az Abszolútum?
Mi a létezésed célja - emelkedettebb szinten?
Mi az Életed címe? Egy szót írj!
Miért nem érdemes érzékkielégítéssel élned? Mik ezek? Miben gátolnak?
Melyek azok a szerek, ételek/italok, körülmények, amelyek csökkentik a rezgésszintedet (benső fény-állapotot), s ezáltal a tudatossági szintet? Amelyek megakadályoznak abban, hogy elérd az Önvalódat, s ne ess vissza?
Tudtad, hogy testet öltéskor mindenki ún. születési "amnéziát" kap azért, hogy ne emlékezzünk mindenre? Miért nem emlékezhetünk mindenre? Mi az oka? Mondd el!
Ha valami gond ér, kit hibáztatsz? Tudtad-e, hogy mindent Te írsz önmagad számára? Hogyan írod a soraidat, sorsodat?
Mit tanultál meg eddigi életed során? Hogyan kamatoztatod mindezt?
Miben vagy tehetséges? Alkalmazod ezeket az ajándékokat? Kitől kaptad?
Milyen energiákat mozgatsz meg nap mint nap? (Nem a fizikai erőre gondolok....)
Mi mozgatja a testet? Mit kölcsönöz számára? Mi készteti cselekvésre a lelket?
Kivel azonos ez az összetétel? Hány rokonlelked van itt és most? Ők tudnak Rólad?
Ki alkotta meg a fizikai formádat, ki a lelkedet, s ki a szellemiségedet?
Mit jelent pontosan, hogy "öreg" lélek? Hogyan lehet mérni a lélek korát? Van-e ilyen?
Honnan kapod a gondolataidat? Melyek a sajátjaid, s melyek másoké? Melyikkel élsz?
Mit jelent a "szer" szó a szer-elemben és a szer-etetben?
Kibe vagy szer-elmes akkor, amikor az vagy? Egy másik emberbe, vagy az érzésbe? Mit keresel olyankor?
Milyen érzéssel vagy analóg? Mi lennél, ha állapot lennél?
Csak emberi testben foglaltál helyet? Voltál már esetleg más alakban is? Mi az oka ennek?
Milyen energetikát (tulajdonságokat, lehetőségeket, blokkokat) hordoznak a neved betűi (hangok, rezgések)?
Mi az életfeladatod a születési dátumod szerint? Miért ezen a napon öltöttél alakot?
Mit jelent pontosan a megérzés? Milyen jeleket küldesz számodra a Felettes Éned által?
Hogyan figyelmezteted magad? Miképpen nyilvánulnak meg ezek fizikai formátumban?
Hogyan tudsz mindig ebben a térben lenni? Hogyan tudsz a Felettes Éned által működni?
Miképpen tudsz úgy találkozni valakivel, hogy nem beszélitek meg, mégis ott lesz, amikor és ahol Te elképzelted? Mi a lényege ennek a folyamatnak?
Hogyan alkotsz meg bármit az el-KÉP-zeléseddel? Mi az el-KÉP-zelés? Hol jelenik meg?
Hogyan tudod azt elérni, hogy soha ne legyen előtted sor a boltban - bármikor is mész oda?!
Miképpen tudsz kilépni az időből? Tudsz-e teret görbíteni?
Hogyan véded le magad a negatív energiáktól? Hogyan írod felül azokat?
Testednek hány %-a víz? Hogyan tudod a kristályszerkezetét átalakítani? Milyen módszerekkel?
Mi kell ahhoz, hogy az ember ne öregedjen fizikailag? Te meg tudod tenni?
Hogyan tudsz egypólust kialakítani; megszüntetni a polaritást (hogy ne jelenjen meg a negatív erő)?
Benned hány %-ban jelenik meg a (+) és hány %-ban a (-) oldal? Hogyan egyenlíted ki az energiákat?
Mit jelent az, hogy valaki szellemi vezető? Te az vagy? Ha igen, mutasd meg!
Mit tudsz a létforgatagról (samsara)? Kik azok, akiknek újra ide kell jönniük? S kik azok, akik erről dönthetnek? Te melyik vagy? Magyarázd el az okokat!
Mit jelent a "szatori"? Te már átélted? Azonos az AHA-élménnyel? Mi okozza?
Mi a kulcsélmény? Mi a deja-vu? Mi az intuíció? Hogyan tudod ellenőrizni a helyességüket?
Hogyan tudsz könnyedén belenézni a múltba és a jövőbe? Pontos képet adva mindegyikről!
A Föld pulzusa (szívverése) jelenleg hány hertzen rezeg, s ez hogyan hat Rád? Másokra?
Mióta emelkedik ez a szint? Mit eredményez? Összefügghet-e a Te tudatosodási folyamatoddal?
Mi a lélek érettségének a fokmérője? Hogyan lehet megvilágosodni humánumban?
Hány éves koráig van a gyermeked a Te aurádban? Mikor válik le?
Mikor "csatlakozik" a lélek a testhez? Az áldott állapot mely szakaszában?
Miért nem születik le mindenki a Földre? Vagy miért (és mire) kell várakozni?
Ha már Szülő vagy, mit tanít meg Neked a saját gyermeked? Hogyan tükröz vissza?
Volt-e már kapcsolatotok korábban? Más leszületésekben? Ki volt neked akkor?
Miért teremted meg mindig ugyanazokat a nehéz körülményeket? Hogyan tudod felülírni? Példákkal támaszd alá!
Miért kell ennyit szenvedni? Mire jó a szenvedés? Mit aktivál? Hogyan lehet belőle kilépni? Milyen stációi vannak?
Milyen szellemi kincseket rejtesz, amelyek maradandóak? Amelyeket mindig hordozol, hozol.
Hogyan tudod aktiválni / mozgósítani a rejtett tartalékaidat? Mi a kód?
Mit raktároz a tudatalattid? Hogyan tudsz mindent tudatosítani? Mennyi idő alatt?
Az agyhullámaid hogyan függnek össze a Schumann-rezonanciával? (Föld pulzusa.)
Miért érzel húzóerőt pl. egy táj / hely iránt? Mennyiben lehet közös az összetétel?
Hogyan tudod felvenni a születéskori energiákat? Vagy más pozitív töltéseket? Hol?
Ahol most élsz, milyen energiák vannak? Szent György-vonal fut-e alatta?
Te hatsz-e ezekre az energiákra, vagy csak fordítva? Ki irányít és hogyan?
Hogyan tudsz teret tisztítani - lokális és globális szinten?
Hol van az otthonod? A Földön, vagy egy másik tudatállapotban? Melyik ismerősebb?
Mit jelent pontosan a lélek ismerete (lelkiismeret)? Neked hol van a lelked? Hogyan néz ki? Van-e formája? Színe? Örök, vagy mulandó? Mit rejt? Ki az igazi valód? A tested hány %-ban mintáz Téged?
Ki lennél forma nélkül? Milyen szerepet töltenél be?
Fizikai síkon el tudod-e érni a totális szabadságot? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?
Tudsz-e vágyak nélkül élni? A vágy húz a Földre? Melyek ezek? Mit mutatnak meg belőled?
Mi a szellemi csúcs, amit itt le lehet érni? Miért érdemes tanulni?
Miképpen emel rezgésszintet a tanulás / tudati fejlődés?
Miért pont ebben a korszakban foglalsz helyet? Melyek ennek az érának a sajátosságai?
Hogyan tudod elérni Önmagad Tudati Édenét? Mit jelent ez?
Hogyan mozgósíthatod / aktiválhatod a megváltó energiádat? Mit jelent a megváltás?
Miért vagy EGY mindenkivel? Mi a legfőbb azonosság?
Mit jelent az "ember" szó? Ez az utolsó állomás? Vagy van ennél feljebb is?
Hova térünk majd vissza mindannyian, ha leérettségiztünk itt? Melyek ezek a tételek?
Hogyan lehet elérni a mesteri alázatot / irgalmat / könyörületességet a Földön? Mit kell tenni érte?